Okosan az okosotthonért

Az elmúlt évek új fejlesztéseinek köszönhetően ma már számos digitális eszköz áll a rendelkezésünkre. Szinte már nincs olyan teendő, amit ne tudnánk elintézni a kanapénkról ezeknek a készülékeknek köszönhetően. Bevásárlás, ügyintézés, takarítás, ezek mind az okoseszközök segítségével megoldhatók, de van, hogy még az otthonunkban sem kell tartózkodnunk, hiszen útközben el tudjuk indítani például a mosást is egy applikáció segítségével. Ezek önmagukban jól hangzanak, ugyanakkor nem minden háztartás van felkészülve rá technológiai szempontból.

Ezeknek az új megoldásoknak egy közös tulajdonságuk van, mégpedig a WiFi, ami nélkül nem tudna összekapcsolódni a rendszer. Ahhoz, hogy ez a futurisztikus háztartás meg tudjon valósulni, bombaerős internet-kapcsolatra van szükség. Gyakran nem fordítanak elég figyelmet a megfelelő alap megteremtésére. A Flynetnél azt szoktuk javasolni, hogy építkezéskor, felújításkor ennek a kialakítására is ugyanakkora figyelmet fordítsanak, mint az áram kiépítésére, hiszen egyre inkább elképzelhetetlen az élet stabil internet nélkül.

Abban az esetben, ha felújítás nélkül szeretnénk elérni a megbízható internetkapcsolatot érdemes az alaprajzot átvizsgálni szakértővel. Ez több tekintetben is célravezető, hiszen segíthet meghatározni, hogy hol a legkedvezőbb a router elhelyezése, illetve, hogy milyen erősségű jeltovábbítót szükséges beszerezni.

Forrás: https://unsplash.com/photos/IJkSskfEqrM

Egy életre tervezve

Az otthonok felszereltségi szintjétől is függ, hogy mikor érdemes szakmai segítséget igénybe venni. Egy-két okoseszköz használata még nem igényli a hálózat megvalósítását, azonban, ha már több készülék csatlakozik egy frekvenciához az túlterheltséghez vezet. Emiatt az internet lelassul, és az okoseszközök funkciói tulajdonképpen értelmüket vesztik. Az otthoni kísérletezésekkel magunk is ráébredhetünk, melyek azok a problémák, amelyek gátolhatják az akadálytalan működést, ugyanakkor ne akarjunk egy egész hálózatot létrehozni. Egy összetettebb berendezés esetében már tervezni kell, hiszen nemcsak a falak vastagsága, a ház szerkezete vagy a router elhelyezkedése tudja befolyásolni a jelet, hanem akár más, például a szomszéd WiFi-je is hatással lehet rá.

Milyen eszközök szükségesek?

Maga a router kiválasztása is fontos egy hálózat kiépítésekor. Vannak megoldások arra, hogy erősebb jelet sugározzon, azonban itt muszáj megjegyezni, hogy az otthoni eszközök csak egy bizonyos szabványban működhetnek, így nem érdemes ipari változatot beszerezni. Erre a célra alkalmasabb lehet például egy nagyobb antennával ellátott router. A működési elvét tekintve egyszerre vevő és adó is, így, ha nagyobb antennával képes venni a jelet, akkor azt magasabb minőségben tudja adni is.

Egy másik praktikus megoldás lehet még egy powerline adapter beszerzése is, amelyek a házak elektromos hálózatát használják a jel továbbítására. Az adapter két része, az adó és a vevő két külön konnektorba csatlakoztatva képes eljuttatni a WiFi-t a ház különböző pontjaira. Mivel könnyen hordozható, ezért más-más helyiségekbe is elérhetővé teszi az internetet.

A bútoráruházak kínálatában is megtalálhatók eszközök, amelyek jó kiegészítői az otthonainknak, azonban a megbízható, stabil kapcsolat érdekében ajánlott megbízható szaküzletben beszerezni ezeket. Ugyanakkor, fontos azt is figyelembe venni, hogy nem feltétlenül kompatibilisek egymással az olcsóbb és a minőségi termékek. Nagy jelentősége van annak egy hálózat kiépítésekor, hogy milyen készítménnyel ruházzuk fel otthonainkat, hiszen ennek a rendszernek az a funkciója, hogy hosszútávon elégítse ki a felhasználók igényeit.

A legnagyobb ellenség: a fém

Addig amíg egy routernek elég volt két okostelefont és egy laptopot kiszolgálnia, nem merült fel a WiFi hálózat kiépítésének a gondolata, azonban most, hogy szinte minden háztartási eszköz WiFi-hez kapcsolható, érdemes előre gondoskodni a stabil kapcsolatról. Azonban nem kizárólag a túlterhelt frekvencia az, ami megnehezíti az otthoni gyors internet elérését.

A WiFi egyik legnagyobb ellensége a fém, hiszen gátolja a sugárzás útját. Tekintve, hogy a szerkezeterősítő falakban vas is található, a WiFi akadálytalan sugárzása nem lehetséges. Panelházak esetén ezek főleg csak a szintek között fordul elő, viszont a családi házak esetében a sugárzás útjában állhatnak. Egy hálózat kiépítésekor érdemes figyelembe venni a falak vastagságát és összetételét annak érdekében, hogy az okoseszközeink stabil jelerősséggel működhessenek.

Ugyan, a legtöbb háztartásban egyelőre nem beszélhetünk teljes okosotthon rendszerektől, mégis érdemes felkészülni rá technológiailag. Egyre több olyan eszköz kerül piacra, amelyekhez elengedhetetlen a stabil internet-kapcsolat, és a mai otthoni WiFi nem lesz elegendő a későbbiekben ahhoz, hogy minden eszköz internetigényét kielégítse. Nem érdemes elhanyagolni a megbízható WiFi hálózat kiépítését, hiszen mindenki számára kényelmesebb a kanapéról intézni a mindennapi teendőket.

Shopping Cart